Gabriella Hámori

| 1 Nov 1978 | Szarvas, Hungary

404 views • 0 thumbs up • 0 thumbs down

Biography

Hámori Gabriella (Szarvas, 1978. november 1. –) Jászai Mari-díjas (2007) magyar színésznő. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton Lászlónál tanult. Az egyetemi évek alatt bizonyította tehetségét, aPesti Színházban szerepelt a Tótékban. Vígszínházban a Bűn és bűnhődésében játszott. 2001–2004 között a Radnóti Színház tagja volt. 2004-től a Vígszínház, majd az Örkény István Színház tagja, amelynek vezető színésznője. 2011-ben kísérletező alkat lévén megpróbált Los Angelesben és Berlinben is érvényesülni, a német fővárosban párjával, Márton Dávid magyar színházi rendezővel élt együtt. Játszott a Márton Dávid rendezte Macbeth című darabban a berlini Volksühne színházban német nyelven. 2003 óta az egyik legfoglalkoztatottabb magyar filmszínésznő, az országos népszerűséget Bergendi Péter vígjátéka, az Állítsátok meg Terézanyut! hozta el számára, amelyben a főszerepet alakította. Számtalan filmbéli alakítását díjazták bel- és külföldön is. Pályáját statisztaként kezdte. 2012 és 2014 között Berlin és Budapest között ingázott. 2014 tavaszán az Örkény Színházban bemutatásra kerülő Stuart Mária című Schiller-dráma címszerepe miatt tért haza. Első poplemeze Nem örmény népzene címmel 2014 őszén jelent meg. Az albumon szereplő dalok közül számtalan szerzemény szövegét saját maga írta. A "Mindenki mindent akar" című dalt külföldi rádiók is játszották, Paul Smith manchesteri rádiós műsorvezető Through The Curtain Show című rádióműsorában is hallható volt. Professzionális szinten játszik fuvolán. Forrás: Wikipédia
Gabriella Hámori
Dobri Delovi fast-forwarding to nude and sexy video scenes

Nude and Sexy Videos from Gabriella Hámori

Dobri Delovi | Gabriella Hámori nude scenes
Dobri Delovi the number one place for nude celebrity videos

People who liked Gabriella Hámori also liked the following nude scenes from Movies and Tv Series videos